A szervezet rövid neve egyszerűen csak "KEF"...

A KEF elsődleges feladata a drogproblémával foglalkozó helyi szervezetek koordinációja, információ nyújtása, szakmai támogatás.

Hiszünk a közösség megtartó és segítő erejében, ezért mindannyiunk életében a társas és közösségi kapcsolatainkat erőforrásként tekintjük. Tapasztalatunk, hogy a problémák csak összefogással kezelhetők hatékonyan. Így a "KEF" Közösségi Erő-Forrásként kíván hozzájárulni a szenvedélybetegségekkel érintettek, családjuk és a területen dolgozó szakemberek támogatásához és a közös megelőző munkájukhoz egyaránt. 

Ezen az oldalon röviden bemutatjuk tagszervezeteinket, és hogy milyen figyelmeztető jelei lehetnek a függőségnek, amikor már mindenképp érdemes szakemberhez fordulni. 

Fontosnak tartjuk, hogy információt nyújtsunk azoknak, akiknek kérdéseik lennének életvezetésükkel kapcsolatban, és bemutassuk, hogy problémájukkal melyik intézményt kereshetik fel.




Mindannyiunk életében vannak nehezebb időszakok 

Életünk során többször is átélhetünk olyan helyzeteket, amikor egy nem várt, vagy elhúzódó probléma felemészti minden energiánkat, és úgy érezzük nincs megoldás. Lélektani értelemben akkor beszélünk krízisről, ha valaki kénytelen szembenézni egy olyan eseménnyel, amit sem elkerülni, sem megoldani nem tud meglévő problémamegoldó eszközeivel és ennek következtében elveszíti lelki egyensúlyát. Ezek egy része az emberi fejlődés természetes velejárója és leggyakrabban a különböző életciklusok váltásakor jelentkezik (pl.: serdülőkor, időskor). Emellett előfordul, hogy olyan váratlanul bekövetkező esemény hatására alakul ki krízishelyzet, mint egy számunkra fontos személy elvesztése, vagy egy természeti katasztrófa.

Számos negatív következménnyel járhat egy olyan nem várt esemény is, mint a koronavírus okozta járványhelyzet. A korlátozó intézkedések időtartama alatt a megszokott társas érintkezések ritkábbá válnak és a lelki egészség megőrzése is nehezebbé válik. A munkahely esetleges elvesztése, a tartós bezártság, a korábbi lehetőségek beszűkülése azokat még inkább veszélyezteti, akiknél valamilyen nehézség már korábban is jelen volt a család életében. Sok esetben tapasztalható, hogy felerősödnek a negatív érzelmek és az együttéléssel járó problémák, különösen, ha valamilyen mentális betegséggel, indulatkezelési problémával, vagy függőséggel küzd valaki.

A fokozott stressz hatására az alkohol vagy drogfogyasztás gyakoribbá válhat. Akik korábban nem mutatták még a függőség jeleit, de az átlagosnál gyakrabban vagy nagyobb mennyiségben fogyasztottak valamilyen legális vagy illegális szert, most még nagyobb veszélynek vannak kitéve a függőség kialakulása szempontjából. További kockázatot jelenthet az is, ha valaki nehezebben fér hozzá a megszokott szerhez, és emiatt megvonási tünetek jelentkeznek. A kémiai függőségek mellett hasonlóan komoly problémát okozhatnak a viselkedési addikciók is, mint az internet, pornó vagy játékfüggőség. A túlzásba vitt használat a felnőtt és a fiatal korosztályt egyaránt érintheti.


TÉNYEK, TÉVHITEK LEGGYAKORIBB FÉLELMEK A SZAKEMBERHEZ VALÓ FORDULÁSSAL KAPCSOLATBAN

  • segítséget kérni, szakemberhez fordulni nem szégyen és nem a gyengeség jele, éppen ellenkezőleg, bátorságról tanúskodik a nehézségeinkkel való szembenézés
  • a szakemberek ugyan bizonyos esetekben konkrét tanácsokkal is elláthatnak, sokkal általánosabb az a törekvés, hogy az egyéni megoldások kibontakoztatását segítsék elő
  • a "problémákat mindenkinek magának kell megoldani", de sokszor elkél a segítség, a hegymászás is egyéni munka, de megfelelő biztosítás és védőfelszerelés nélkül nekivágni kockázatos és veszélyes
KEF- E G E R
Minden jog fenntartva 2020
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el